Amikor elindítasz valamit, mikor elkezdesz dolgozni valamiért, aminek nem tudod, hogy lesz-e értelme, helye a világban, lesznek-e, akiknek tetszik, lesz-e aki megvenné, lesz-e aki felvenné, lesz-e aki élvezné... még nem tudod. Azért kezded el, mert élvezed, szereted, mert benned van, és mert ki akar jönni. De mikor olyan levelet kapsz amiben elismernek és olyantól, akinek a munkáit csodálattal nyálazod át nap mint nap, és a te munkáidat szeretné látni, no az több, mint felemelő érzés. Az lábbizsergés, tenyérizzadás, és és beleüvöltés a semmibe, hogy IGEEEEEN!
..aztán megírod neki a visszafogott válasz e-mailt, hogy igen, természetesen érdekel a közös munka, és kínodban nem tudod, hány barátnődet is hívd fel, hogy ÁÁÁÁÁÁ :)
Na, valahogy így indult a közös munka Írisszel és Zolival a Fénylabor - Szeretet képek alkotóival, akik nem sokkal a márka elindulása után kedves e-mailben jelezték felém, hogy nagyon szívesen vennék, hogy az én termékeimmel fotózhatnának Július 19-én. :)
Ígéretet tettem nekik, hogy nem csak úgy összeszedegethetnek majd nálam termékeket a műhelyben, hanem nagyon szívesen készítek nekik a fotózáshoz újdonságokat, hogy náluk debütáljanak termékek. Személyes találkozóra a műhelyemben került sor. Írisz és Zoli is nagyon jó benyomást tett nálam, nagyon őszinte embernek ismertem meg őket. Hamar sikerült megbeszélnünk, hogy mik lennének az igények, könnyen megértettük egymást.Ezek után gyűjtőmunka következett. Nekem rengetem anyagom és kellékem van a műhelyben, hisz rutinos gyűjtögető vagyok, ami a szakmám, ( meg a konyhám) illeti. Rögtön megtaláltam a színeket, amik a kívánalmak voltak, de elkezdeni a munkát az utolsó pillanatban tudtam csak, mert nagyon sokat dolgoztam, és költöztem is. 8 szettről volt szó, szivárvány színekben, szerencsére mindenhez megtaláltam a megfelelő alapanyagokat, és külön beszerező körútra nem kellett mennem, aminek az idő szűke miatt roppantul örültem.
Szóval az anyagok megvoltak, de nem tudtam hozzájuk nyúlni. Leválogatva színre ott álltak a dobozban és várták a sorsuk, míg az utolsó pillanatban előkaptam őket és 2 napon keresztül, megállás nélkül csak csináltam, csináltam, csináltam. Én úgy alkotok, hogy hagyom, hogy a kezemben alakuljon ki a forma. Nekem az anyagok megmutatják magukat, milyen formában szeretnének hasznosulni. A gyöngyök az én kezemben a helyükre másznak, és sosem tudom előre, hogy pontosan milyen lesz, hisz újabb és újabb intuíciók alapján tekerem a helyükre a drótokat. Addig csinálom, míg azt nem tudom mondani, hogy így már nagyon tetszik. Azt nem tudtam egyiknél sem mondani, hogy kész. Szerintem sosincs kész. Az alakul még attól, hogy egy utolsót vasalok rajta, vagy alakul attól is, ahogy a menyasszony a derekára helyezi. Minden pillanatban képes változni, akár egy öv is, ahogy a szalagját megbillenti a könnyű nyári szél, de alakulhat attól is, ahogy a kicsi drótok végén ülő szikrázó gyöngyök rezegnek az oltár felé vezető minden izgatott lépéstől..
Aztán eljött a csütörtök, mikor is Zoli kezébe vette a szépségeket, és elindult vele, hogy másnap egy egész napos fotózáson Szentendrén a szigetcsúcson örökítse meg a boldog menyasszonyokat. Csodás környezetben, gyönyörű enteriőrben az én kiegészítőimmel pompázhattak a fotózás erejéig. Egész napos, strapás meló volt, de szerintem megérte, mindenkinek, aki kicsit is részt vehetett benne, hisz gyönyörű képek születtek, amiktől mindenkinek kicsit eláll a lélegzete!
Szemezgessetek a csodálatos képek közt! És ne feledjétek, ha megkérik a kezeteket mit kell mondani?? ( megsúgom az utolsó képpel! ) :D
További fotók az Esküvő Classic Magazin következő számában lesznek megtekinthetőek!
