Nekem is az..
Két évvel ezelőtt elindult a márka és bennem elkezdett megfogalmazódni, hogy az enyém, az én esküvőm vajon milyen lesz. Egyre inkább érett a kapcsolatunk is és 2014. március 7-én végül fel is tette a párom a kérdést nekem a piros pöttyös ágyneműnk alá rejtett piros pöttyös kis dobozba rejtett gyűrű kíséretében. Én meg igent mondtam. Már nagyon vártam.
Május elsején a szűk családunk és egy répatorta előtt hivatalossá tettük az eljegyzésünket és kezdődött a napra pontosan egy év szervezkedés.
a., vagy támogatnak a szülők, hogy mindent megvehess/kifizethess és akkor lehet nagyon sok pénzért szép helyeket bérelni
b., vagy te gyűjtögetsz össze és megpróbálsz mindent magad megteremteni és nem minden szolgáltatódat megtömni , csak mert "esküvő"
Mi valahol a c., verziónál próbáltunk okoskodni: szép legyen, árba beleférjen és magunk oldhassunk meg sok mindent, pénz miatt is és kreatív hajlamok kiélése miatt is. Emellett olyan prémium szolgáltatókat szívesen megfizetni, akik szerves részei a nagy napnak és szeretünk, de egy olyan helyen, ami megfizethető és mellette gyönyörű is. Sok kompromisszum mellett, majdnem mégis belebuktunk.
Azt hiszem, ha nem lennék ételallergiás és nem jártam volna meg Indiát, azt mondhatnám életem legnehezebb korszaka volt, de nem, így csak ezek az élmények mellé állítom a sorban.
Borzasztó sok utánajárás, helyszínszemle, fölöslegesen bejárt helyszín és miegymás..Én kerek perec kimondom, olyan hülye hisztikirálynővé váltam, hogy csoda, hogy még ekkor is el akart venni a párom. Lelkesen kezdtünk bele a szervezkedésbe, de a meghívóinkat úgy küldtük ki, hogy csak a dátum, cím nélkül. Persze az első kérdés: "-És hol lesz?!" ..a 26-ik ilyen kérdésnél már ölni tudtam volna. Aztán volt egy pont, amikor elfogytak a könnyeim, mert annyit bőgtem, és mondtam a vőlegényemnek, hogy vegyük vissza az összes meghívót, és fújjuk le az egészet..
Esküvőszervezők szerint ez is egy fázisa a szervezésnek, mindenki eljut erre a pontra.
Aztán a 9-ik hónapba jöttek a fájások és teljesen váratlanul "megszületett" a hely. A Lila Zongora. Azt gondolom, hogy véletlenek nincsenek. Ekkor már szerepeltek a dekorációban a kislánykori kottámból készített dekor elemek, így hamar összeállt a kép is. Nagyon boldogok voltunk!
Jöhetett a dekoráció többi része és elkezdtem varrni a ruhám is. Minden nap jutott eszembe valami, amit még lehetne készítenem, mert ugye eléggé bármit meg tudok csinálni és ezzel együtt eltörlődnek a határok is. Szörnyű sokat dolgoztunk, csak hogy pár dolgot említsek: fotófal régi keretekkel és bajszos-kalapos-szemüveges pálcikákkal, köszönő ajándéksütik, menyasszonyi ruhám csokorral, kiegészítőkkel, kutyanyakörv, habos sifon alsószoknya, tortatálak régi gyertyatartókból és vágódeszkákból kreálva, integető pálcikák, natúr farönk karikák, türkízre festett kis üvegek a virágokhoz, vasmacskák hajtogatva drótból, tortadíszek hajtogatva drótból és ragasztva papírból, meghívók, ültetőkártyák, saját nyomda faragása a dekoráláshoz, zászlófüzérek varrása, fotókönyv az első 4 évünkről és ki tudja még, mennyi minden van ládában, amit már el is felejtettem.
Rengeteg-rengeteg együtt öltött barkácsolós nap és óra, és éjszaka, ami úgy érzem nagyon összekovácsolt minket. Azóta azt tervezzük, hogy lesz egy nem túl messze lévő paraszt házikónk, ahol barkácsolni fogunk, lesznek rezgő csiszolóink, igazi fűrészeink és egy hatalmas kert, ahol Mariska, a buldogunk hód módjára rághatja a fatörzseket, mert ő ebben leli nagy örömét. Én majd főzhetek lekvárokat és lesz kamra is, ahova majd mi csináljuk a polcrendszert.Szóval az esküvőre visszatérve, így a finisben mondhatom, nagyon fárasztó dolog. Én a kreatív voltam a csapatban a Vőlegényem pedig a mindent elintéző, telefonáló, tárgyaló, mert őszintén én abban nem jeleskedem valami fényesen. Pláne akkor, ha bármelyik pillanatban képes vagyok elsírni magam..
Le a kalappal előtte, azt hittem, hogy sokkal nehezebben fogja viselni a kiakadásaimat, de mindig mellettem volt. Igaz, így az utolsó héten már kiabálunk egymással, mert olyan fáradtak vagyunk a folyamatos éjszakázástól, hogy olyan dolgokat kérdezünk meg egymástól, amit a másik épp előtte egy perccel ecsetelgetett részletesen.. Végre ő is elkezdett harcosabb lenni, ami abban a pillanatban persze nagyon rosszul esik, de belül repes a kis szívem az örömtől, hogy mennyit erősödik ő is és fejlődik, hogy kimondja azt, amit gondol! Ez nagyon fontos. Attól, hogy kiabálunk egymással, még nagyon szeretjük egymást és nem azért bántjuk másikat, mert jól esik, hanem mert fáradtak vagyunk.
Most még nem tudom nyilatkozni, hogy mennyire rettenetesen nagy volt a buli, egyenlőre csak arról tudok pozitívan beszélni, hogy mi mindenre képes az ember, ha akar, és micsoda "flow" állapotokat lehet elérni szívecske ragasztgatás és bajusz színezgetés közben. Igazi felfedezés volt ez a páromnak. Ebben az elmeállapotban az agy pihen, nem gondolkozik, nem dogozik, elmélyed egy más tudati szintre jutva. Ő ezt most tapasztalta először, nekem ez a munkám. Én viszont itt értettem meg, miért menekülök mindig a munkámba, ha fáj valami. Mikor hazajöttem nagyon fáradtan és nagyon rossz lelkiállapotban Indiából 8 órát töltöttem el szótlanul, csendbe egyedül a műhelyben és készítettem el egy csokrot, amit következő héten azonnal meg is vásároltak, mikor áruba bocsájtottam. Talán ezért jó művésznek lenni. Mert a mikor "dolgozol"=alkotsz az hozza magával a flow élményt. Leírhatatlan!
Tudom, hogy ez az egy év mennyi mindenre megtanított. Tanított türelemre, magamhoz és a páromhoz, tanított új dimenziók felfedezésére és tanított alázatra is. Megmutatta együtt mire vagyunk képesek.
Egy mondás szerint, "akik együtt barkácsolnak, sokáig együtt maradnak". Ezért buzdítok mindenkit arra, hogy ha nehéz is az út, akkor is álljon csak neki, és amit szeretne, amit tud, készítsen maga el az esküvőjére. Összehozza a párjával és a ritkán látott barátokkal is. Elmerül benne, átéli, érzi és együtt lüktet vele.
És úgy lesz tökéletes, mert a keze munkája benne van, személyes lesz nagyon.Szolgáltatókat pedig úgy válasszon maga mellé, hogy szeressen velük lenni, előtte beszélgessen velük, ismerje meg őket személyesen, ne csak a honlapról, vagy a blogból, mert nagyon fontos a szimpátia, hogy megbízzunk bennük, hogy rájuk bízzuk magunkat a Nagy Napon!
Már csak pár nap van hátra a miénkig, de már nem izgulok. Tudom, hogy ahhoz megyek hozzá, akit szeretek, aki kitartott mellettem ebben a kritikus egy évben és aki mindenben segített nekem.
Tudom, hogy olyan szolgáltatókkal vettem magam körül, akik segítenek, hogy Királynak és Királynőnek érezhessük magunkat a mi kis Majálisunkon. Tudom, hogy a dekor minden eleme a helyén lesz, mert az én drága barátaim segítenek nekem, ezzel a helyszínnel pedig megütöttük a főnyereményt. Tudom, hogy mindent megtettünk és annál többet is, hogy a helyére kerüljenek a dolgok. Tudom, hogy jó hangulat lesz a Ceremóniamesterünk és Dj-nk által, és tudom, hogy olyan mesés kis szertartásunk lesz a Szertartásvezetőnk előtt, amilyet megálmodtunk. És a fotók? Azok már csak hab lesznek a tortán!
Az esküvő után pedig hatalmas, több fejezetes, fotókkal tel élménybeszámolóval jövök Nektek!
Puszi: Katica :)
A csapatunk:
Lila Zongora Kertvendéglő
Fénylabor - Szeretet képek
Dj Döme
Bódy Gergő Ceremóniamester
Paulik Évi Szertartásvezető
